“A legnagyobb sikerem, ha saját tudásom megosztásával másoknak segíthetek, hogy elérjék céljaikat.”
A Future Talents-nél hisszük, hogy a fiatalabb generáció éppoly értékes szakmailag, mint idősebb kollégáik, csupán meg kell hozzájuk találni a megfelelő nyelvet és megadni nekik a szükséges motivációt.
Ezért is örülünk, hogy szakértői csapatunk egy fiatal, lendületes taggal bővült: Alíz már az egyetem évei alatt HR gyakornokként helyezkedett el a világ egyik legnagyobb FMCG cégénél, ahol ma már főállású recruiterként dolgozik.
Elmondása szerint kezdetben elég bizonytalan volt tudásában, de az elmúlt négy év alatt megszerzett tapasztalat megerősítette szakmai önbizalmát. Visszagondolva a kezdeti időkre, nagy segítség lett volna számára, ha tanácsokat, visszajelzéseket kaphat, hogy mi az, amit továbbra is folytasson, vagy amin változtatnia szükséges.
Alíz számára fontos, hogy folyamatosan fejlődjön és ezt a lendületet igyekszik átadni korosztályának is:
Huszonnégy évesen már egy ambassador csapatot irányít, akikkel közösen munkáltatói márkát épít az egyetemeken.
Éves szinten ezernél is több CV fut át a keze alatt, éppen ezért tudja, hogy mik a legjobb CV-k kritériumai. Az elmúlt egy évben kétszáznál is több interjút folytatott le, és több, mint 50 új munkavállalót szerzett a cégének. Előadásai során két kérdés merül fel a leggyakrabban a hallgatóknál:
hogy mit írjanak az önéletrajzukba és mire számíthatnak az interjúk során.
Mivel mindennapjai során gyakran találkozik olyan fiatalokkal, akikben a lehetőség adott egy remek karrierhez, de nincs kellő önbizalmuk, így célja, hogy tanácsaival az Y, Z és alfa generációk tagjait segíthesse.