Referenciák

Partnereim a következőképpen nyilatkoztak rólam

quotation mark

Régóta dolgoztam már pénzügyi vezetőként és egy pontig az életemben mindig könnyen, ismerősökön keresztül találtam új munkahelyet. Több sikertelen próbálkozás után fordultam Krisztihez segítségért, hogy mit kellene változtatnom ahhoz, hogy egy számomra kedvező új helyre bekerüljek. A közös foglalkozások során több olyan pontot is találtunk, a szakmai pályázati anyagomban és az álláskeresési szokásaimban, amiben változtatásokat kellett tennem. Kriszti támogatásának és a rám irányuló aktív figyelmének köszönhetően úgy tudtam változni és változtatni, aminek köszönhetően hamarosan több lehetőség közül választhattam ki a számomra legmegfelelőbbet.

user icon
Levente (42 éves)

Pénzügyi igazgató

quotation mark

Krisztinával évek óta kapcsolatban voltam és folyamatosan konzultáltam vele a jövőbeni karrier terveimről. Egy ponton hosszú gondolkodás után karrierváltásra szántam el magamat. Sokat segítettek a feltett kérdései és iránymutatása abban, hogy egy számomra új terület, a tréning és hatékonyság felé forduljak. Bátorítása és támogatása segített abban, hogy átképezzem magamat és egy új módszertanon alapuló, innovatív tréning céget hozzak létre, melyet hozzám közel állónak érzek, és nagyon élvezek azóta is. 
Krisztina a legtapasztaltabb kariertanácsadó akit ismerek, csak ajánlani tudom. Sőt mindenkinek ajánlom is! Eddig vagy egy tucat embert küldtem már hozzá, akik bizonytalanok voltak a tehetségük, lehetőségeik vagy képességeik tekintetében.

user icon
Domonkos (35 éves)

Tréner & Cégtulajdonos

quotation mark

Krisztinával csak néhány alkalommal találkoztunk, életem egyik komoly fordulópontján fordultam hozzá támogatásért, amikor nehéz döntéseket kellett meghoznom szakmai váltásban. Ezúton is köszönöm a bizalommal teli légkört, amit a beszélgetéseinken teremtett. Kérdésein keresztül megfogalmaztam a saját prioritásaimat, mi is fontos az életemben leginkább. Volt egy-két komoly felismerésem, emellett nem is emlékszem rá, mikor fordítottam utoljára ennyi időt a saját céljaim, terveim megfogalmazására, ami szintén elgondolkodtatott. A beszélgetéseink mindig felszabadítóan hatottak rám, a döntést meghoztam és izgatottan várom, milyen pozitív változásokat hoz az életem egyéb területeire is kihatva.

user icon
Mária

Projektmenedzser

quotation mark

A karrier coaching alatt letisztultak és kialakultak a számomra ideális munkahellyel kapcsolatos gondoltaim. Mind a feladatok, mind a beszélgetések hozzásegítettek ahhoz, hogy a kompetenciáimat sorra vegyem és tudatosítsam magamban.

user icon
Regina

Marketing és PR szakértő

quotation mark

Krisztinát szakmailag nagyon sokat segített az interjúkra való felkészülésben, az Önéletrajz megírásában. Bármilyen kérdés esetén mindig szívesen segített. Nemcsak szakmailag, de lelkileg is felkészített az interjúkra és a munka keresésre. Nagyon jó emberismerő, igazi fejvadász alkat. Mindenkiben lát fantáziát és tanácsaival elirányítja az embert a neki megfelelő irányba. Bátran ajánlom mindenkinek!

user icon
Nikoletta (36 éves)

Key Account Manager

quotation mark

It is my pleasure to recommend Ms. Patai. My first CV i wrote at the age of 18th in Serbian, English and German. I have been working in various countries in various fields. When i got recommendation for Ms. Patai i thought at first there is nothing new what i can get out of this type of coaching. 
On my surprise i learned a lot and improved as well. She introduced to me situation in Hungary very well. It helped a lot on interviews. She helped me recognize and appreciate my qualities. I successfully achieved my short term goal and got right impression of what are my long term goals. 
I would recomend her with biggest pleasure. Big professional with costum made service. She recognizes your needs and effectively helps you in achieving your goals.

user icon
Serena (30 éves)

Fashion designer