Work-life balance karantén és kenyérsütési láz közepén

2 April 2020
Patai Krisztina

Amikor pár héttel ezelőtt elkezdtek begyűrűzni a hírek a koronavírusról, még a legtöbben nem gondolták, hogy eljutunk idáig a vírus elleni harcban. Aztán teltek a […]

Amikor pár héttel ezelőtt elkezdtek begyűrűzni a hírek a koronavírusról, még a legtöbben nem gondolták, hogy eljutunk idáig a vírus elleni harcban. Aztán teltek a napok és tessék, mégis itt vagyunk, karanténban, home officeban, digitális oktatás közepette és gyártjuk a kovászt amiből kenyeret sütünk.

De vajon miért?

Miért fontos a home office-ban dolgozó, anya, házvezetőnő, óvónő, tanítónő, esetenként fejlesztőpedagógus, gyógytornász, ápolónő szerepben is teljesítő nőknek még egy plusz feladatot felvállalniuk, mikor nem vagyunk rákényszerülve a teljes önellátásra? Ne legyen félreértés, én is belecsúsztam a kenyérsütés csapdájába, volt, hogy éjfélkor fejeztem be a vekniformázást, és tettem be a kovászos kenyeret a hűtőbe pihenni (magam helyett), amikor megálltam egy pillanatra és elgondolkoztam.

Valaki azt mondta nekem: szerintem unatkoznak az emberek, azért sütnek. Van benne valami, de teljesen nem tudok ezzel a gondolattal azonosulni. Azzal a résszel igen, hogy valóban a felgyorsult világból nehézkesebb a megállás. De nem lehet annyira egyszerű, hogy azért sütünk kenyeret, mert nem mehetünk el az Allee-ba megnézni az aktuális toplistás filmet! Azt gondolom, azért több összetevője is van ennek a kenyér-jelenségnek.

Az egyik legfontosabbnak a social media felerősödött hatását látom. Ha már nem találkozhatunk a barátainkkal, legalább like-okon keresztül érezhessük a “társadalom” megbecsülését és szeretetét.

Elég erős még szerintem a katasztrófahelyzet megélése. Egy láthatatlan (és valljuk be, igencsak félelmetes) ellenséggel való szemben állás reakcióját is megsüthetjük kenyér formájában – ha már elfutni nem tudunk előle, lecsapni meg pláne nem, magunkat fejlesztjük túlélővé.

Nem feledkeznék meg a sikerélményről és az egyéni motiváció fenntartásáról, illetve a közösség megtartó erejéről sem. Őszintén szólva, ki ne szeretne sikert-sikerre halmozni nap, mint nap, miközben gondoskodik a családjáról (a magyar ember egyébként is hajlamos etetve szeretni) és ezzel együtt egy aktív, online közösség tagja lenni (igen, én is együtt kovászolok Szabival, és már jobban várom az ő bejelentkezését, mint az Operatív Törzsét). Különben is, látványosabb (és jó esetben finomabb), mint a gyerekek utáni rendrakás.

Egyébként ez a tevékenység egy jó dolog lenne, de mint mindennek, ennek is ára van.

Vajon megéri az utolsó energiáinkkal is még tésztát dagasztanunk, vagy választhatunk más módokat is a fenti jelenségek kezelésére?  

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a huzamosabb otthon-lét önmagában rejt veszélyeket. Sokkal hajlamosabbak vagyunk a szerepeinkkel és halmozódó feladatainkkal túlvállalni magunkat, hiszen, ha minden a szemünk előtt van, sokkal nehezebb az elengedés. A work-life balance érzése pedig máris odavan. Ezért a mostani időszakban kiemelten fontos a tudatos figyelem a saját határaink és kereteink megtartására, és a saját magunkkal kapcsolatos megengedés.

Íme pár tipp, amivel ezt könnyebbé lehet tenni:

  1. Legyen kerete a napnak – felöltözés, reggeli, fogmosás után fogjunk bele a napi teendőinkbe. Bent tud tartani minket a realitásban, ha a szokások megmaradnak.
  2. Napi to-do lista, vagy akár napirend írása és ahhoz magunk tartása.
  3. Legyen prioritás – emeljük ki, mi az a 3 dolog, amit azon a napon mindenképpen el szeretnénk érni
  4. Pihenő (én)idő beiktatása nap közben – ez lehet akármi, ami feltölt (még kenyérsütés is :P), csak tényleg töltődjünk tőle. Nem kell sokra gondolni, egy bögre kávé csendben, zsibongás nélkül, életmentő lehet.
  5. Szelektálni a social media csoportok között – bőven elég a saját. valóságunknak megfelelni, nem kell még ide más látszatvalósága.
  6. Megengedés magunkkal szemben – ne ostorozzuk magunkat, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elterveztük, vagy, ahogy más csinálja (nem győzöm hangsúlyozni, ami a Facebook-on, vagy Instagramon megjelenik, az csak ott valóságos, nincs igazi kontextusa. Lehet, hogy valaki a negyedik kollázst alkotja meg hármasiker csecsemőivel, de azt nem tudhatjuk, hogy mellette, mi az, amiben meg mi vagyunk az ügyesebbek, mi megy nekünk sokkal könnyebben).
  7. Hasznos átgondolni – nőtt-e a posztjaink száma az elmúlt időszakban és ha igen, vajon mit várunk egy-egy kép feltöltésétől? Ki tudjuk-e váltani valamivel, ami a mi való világunkban fizikailag meg is tud valósulni?
  8. Racionalizáljuk a félelmeinket: érdemes átvenni pontról pontra, hogy mi az, ami valóban veszélyt rejt magában, és ezeket az aggodalomra adó tényeket igyekezzünk nem tevékenységekkel kompenzálni, hiszen így megint csak közelítünk az erőforrásaink végéhez, hanem inkább azt vegyük górcső alá: közvetlenül mit tehetünk ellene, vagy azért, hogy megóvjuk magunkat. Ide is tökéletesen passzol az 5. pont – nem biztos, hogy a stressz érzetén segít, ha meghallgatjuk az összes élő bejelentkezést, vagy elolvassuk az összes friss cikket a vírussal kapcsolatban.
  9. Legyen egy idő, tér, bármi, ahol kicsit „zsilipelhetünk” munka / napi feladatok után. Főleg, ha nagyon összemosódik a home office a gyerekek ellátásával.
  10. És az utolsó, ami egyben a legfontosabb: emlékezzünk rá, hogy ez egy MŰ helyzet, az a normális, hogy vannak mélypontok, és leginkább: ELMÚLIK.

Szóval egy mondatban összefoglalva: lányok, csak akkor süssünk kenyeret, ha tényleg örömünket leljük benne! ?

Ha pedig úgy érzed, hogy a work-life balance-od akkor borult meg igazán, amikor a kényszer home-office elindult és nem tudod hogy fogod ezt bírni még plusz 2 hónapig, akkor keresd tanácsadóinkat, szívesen könnyítenek a terheden 1-2 jó tippel.

Tudod, a Future Talentsnél már 1 gombnyomással foglalhatsz időpontot konzultációra, csakis online formában, legalábbis még május végéig biztosan!

Trapp Réka